A színes televíziózás 75 éves
Hetvenöt éve, 1940. szeptember 4-én továbbítottak először elektronikus eszközökkel színes televíziós képet a CBS stúdiójából, a magyar származású Peter Carl Goldmark által kifejlesztett, 343 képsorral működő eljárással. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
A televíziózás előzményei egészen az 1880-as évekre nyúlnak vissza, a telefon felfedezését követő években ugyanis a képek továbbításának igénye is felmerült. A német Paul Nipkow 1884-ben olyan módszert javasolt, melynek segítségével a fekete-fehér képek apró részekre bonthatók, majd újból összeállíthatók. Találmányát 1885-ben szabadalmaztatta: forgó tárcsáját csigavonalban, egyenlő távolságra elhelyezett lyukakkal látta el, amelyek a kép minden pontja előtt elhaladva letapogatták azt. A fénynyalábok a megvilágítás erősségétől függően - jobban vagy kevésbé - világították meg a tárcsa mögötti szeléncellát, melynek vezetőképessége a megvilágítástól függ, így a rákapcsolt lámpa a képpontok fényét követi. A vevőállomáson a fény egy másik Nipkow-tárcsán megy át, s egy ernyőre vetődik. A képátvitel azonban nem volt tökéletesnek mondható, mert a két tárcsa nem mindig mozgott szinkronban.
Nipkow elvét és a német Ferdinand Braun által 1897-ben feltalált katódsugárcső képalkotó képességét fejlesztette tovább az orosz Borisz Rozing 1906-ban, megvalósítva az első kezdetleges mozgókép-továbbítást. Az első kereskedelmi célra szánt tévékészüléket 1927-ben a skót John Logie Baird tervezte, aki Nipkow-tárcsákat használt. Az Amerikában élő orosz fizikus, Vladimir K. Zworykin (Vlagyimir Kozmics Zvorikin) az 1930-as évek elejére fejezte be katódsugárcsővel működő, mozgó alkatrész nélküli színestévé-rendszerének kidolgozását. Ikonoszkóp elnevezésű találmánya később az elektronikus kamerák, kineszkóp elnevezésű katódsugárcsöve pedig a képcsövek technikai alapjául szolgált.
A magyar Mihály Dénes 1929-ben Berlinben mutatta be Telehor nevű tévé-vevőkészülékét, amely az általa módosított Nipkow-tárcsával és fényreléként alkalmazott ködfénylámpával működött. Rezgő tükrös képbontó és -összerakó készüléke alkalmas volt filmek lejátszására, és 30 soron másodpercenként 12,5 képet továbbított. A német Manfred von Ardenne 1931-ben mutatta be a katódsugárcsőre építő televíziós rendszerét, amely piros, majd kék, végül zöld fénnyel végzett soronkénti bontással tudott képet továbbítani.
Az első rendszeres, heti háromszor kétórás televíziós sugárzás 1935-ben indult meg Berlinben, ahol a következő évben már közvetítették az olimpiát. A brit BBC első rendszeres, nagyfelbontású adását ugyancsak 1936-ban indította, a Radio Corporation of America (RCA) pedig 1939-ben kezdte meg rendszeres működését.
A magyar születésű Peter Carl Goldmark (a zeneszerző Goldmark Károly rokona) az 1930-as években került a CBS társasághoz, ahol 1936-tól a laboratórium vezetője, majd 1954-től fejlesztési igazgató volt. Gyorsan felhagyott a mechanikus televíziós berendezésekkel folytatott kísérleteivel, és az elektronikus (képcsöves) technológia felé fordult. A Goldmark-féle színestévé-rendszer lényege egy-egy forgó korong, amelyek mozgatásával felváltva kék, vörös és zöld színű szűrő került a felvevő képcső elé. A vevőberendezés elé ugyanilyen metóduson alapuló rendszert illesztettek, melynek színkorongja szinkronban forgott a leadóéval, a másodpercenkénti 24 fordulatszám elég nagy volt ahhoz, hogy a részképek egybeolvadjanak a néző szemében.
Találmányát 1940 augusztusában mutatta be, rendszerét a CBS használta. A technológia azonban nem volt kompatibilis az addig piacra dobott fekete-fehér tévékészülékekkel, végül ezért nem lett belőle általános szabvány.
Az illetékes Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) némi huzavona után, 1953-ban a rivális RCA által kifejlesztett NTSC szabványt fogadta el, amely kompatibilis volt a fekete-fehér készülékekkel is. A színes vevőkészülékek csak a hatvanas években kezdtek elterjedni, az NTSC mellett a leggyakoribb rendszerek a német PAL és a francia SECAM, melyek a színek kódolásában térnek el egymástól, a PAL-t az NTSC továbbfejlesztésének tekintik.
